negyvenkettedik fejezet
Mia összehúzta magán a kabátot, miközben hazafelé gyalogolt. Nehezére esett a csípős hidegben dolgozni menni, főleg miután az elmúlt napokat a napsütéses Karib-szigeteken töltötte.
Jace és Ash mindent megtettek, hogy felvidítsák és szórakoztassák, és el kellett ismernie, hogy remekül érezte magát. Már régóta nem nyaraltak együtt a bátyjával, Ashsel kiegészülve pedig még vidámabb volt az út. Ez nem azt jelenti, hogy ne gondolt volna épp eleget Gabe-re, mégis sikerült kiengednie. Pedig ha bárki azt mondta volna neki, hogy ilyen jól érezheti magát röviddel azután, hogy szakítottak, nem hiszi el.
Mégis nehézkesen indult el ma reggel a La Patisserie-be a HCM irodaháza helyett. Eszébe jutott Gabe árulása, mely még mindig a húsába vágott. Szeretett vele dolgozni. Persze az állása csak alibi volt a szexuális viszonyuknak, de idővel egyre jobban beásta magát a feladatokba és élvezte a kihívásokat. Bebizonyította saját magának, hogy képes helytállni egy munkahelyen, méghozzá nem is akárhogy.
Most visszatért a süteményes pulthoz és a kávétöltögetéshez. Nemrég még boldog volt a cukrászdában, most azonban már nem volt maradása. Többet akart, nagyobb kihívásokat. Ideje volt, hogy a sarkára álljon, és a kezébe vegye a jövőjét. Senki más nem fogja megtenni ezt helyette. Már át is nézte az állásajánlatokat, melyekhez megvolt a végzettsége és a gyakorlata – no, nem mintha túl sok lett volna.
Talán kérhetne segítséget a bátyjától. Persze nem állásra gondolt. Nincs az az isten, hogy visszamenjen a HCM-be, és naponta lássa Gabe- et. Vagy urambocsá' azt a nőt, akit helyette talált. Erre képtelen lett volna.
De Jace-nek talán akad jó ötlete, és rengeteg embert ismer. Már az Egyesült Államokban is tucatnyi szállodájuk volt, nem szólva a külföldi üdülőparadicsomokról. Bármelyikben dolgozhatna, és többé nem kellene találkoznia Gabe-bel.
Ehhez azonban el is kellene költöznie, márpedig szerette a várost. Jó volt közel lenni a bátyjához és a barátaihoz. De itt egyedül sosem boldogulna. Jace eltartotta. Ő vette a lakását. Hogy lehetne így valaha is önálló?
Itt volt az ideje, hogy megteremtse a függetlenségét, és elkezdje élni a saját életét. Még ha nem is sikerül, akkor is legalább meg kell próbálnia a saját erejéből boldogulni.
Elméletben ez az ötlet nagyon is vonzónak tűnt, de elszomorította már a gondolat is, hogy itt kell hagynia mindent: Jace-t, Carót, Asht, a lakását, az egész életét.
Nem, ezt nem hagyhatja, hogy Gabe elüldözze a városból. Csak azért is talál egy jobb állást Manhattanben, továbblép
rajta, és elfelejti. Jól hangzott, de nem
hitt benne őszintén, hogy ez lehetséges. Amikor a bejárathoz ért, az ajtó üvegén
megpillantotta Gabe alakját tükröződni, amint épp kiszállt a kocsijából a
sarkon. Feléje tartott. Basszus, ez nem lehet igaz!Bár erős volt a kísértés, nem fordult meg. Belépett az épületbe, és a lifthez sietett. Gyorsan beszállt és rácsapott az ajtót záró gombra. Amikor felnézett, látta, hogy Gabe csaknem feldönti a portást és elszánt tekintettel igyekszik a lift felé.
Csukódj be, csukódj be! – mantrázta magában.
Gabe hiába rohant felé, az ajtó bezárult. Hála az égnek! Mégis mi a fenét keresett itt?
Fent kiszállt a liftből és kinyitotta a lakása ajtaját. Letette a táskáját az ajtónál. A lakásban csend volt, Caroline még nem ért haza, és munka után úgyis biztos előbb lemegy a Vibe-ba, hogy találkozzon Brandonnal.
Összerezzent, amikor hangosan kopogtak az ajtón. Felsóhajtott. Látta odalent Gabe arcát, és tudta, hogy nem fog csak úgy elmenni attól még, hogy megszökött előle a lifttel. Mi a fenét akarhat tőle?
Kinyitotta az ajtót, és Gabe ott állt előtte a folyosón. Úgy tűnt, fellélegzett, amikor megpillantotta, és elindult az ajtó felé, de Mia behajtotta előtte az ajtót, eltorlaszolva az útját.
– Mit akarsz?
– Beszélnem kell veled, Mia!
– Nincs miről beszélnünk.
– Tévedsz. A fenébe is, engedj be!
Mia kidugta a fejét az ajtón, hogy Gabe lássa rajta, komolyan beszél.
– Akkor hadd fogalmazzak úgy, nekem nincs semmi mondanivalóm számodra – közölte higgadtan.
– Az égvilágon semmi. A lakásodon mindent elmondtam, amit akartam. Te döntöttél úgy, hogy hagysz elmenni… hogy cserbenhagysz. Jobbat érdemlek ennél, Gabe. De az biztos, hogy ez nekem nem elég jó.
Mia becsapta az ajtót, és ráfordította a zárat. Nem akarta hallani, hogy Gabe újra kopogtat, ezért bement a hálószobájába, és magára zárta az ajtót. Kimerült volt, és csak egy forró fürdőre vágyott, amely kívül- belül felmelegíthetné.
De érezte, hogy semmi sem oldhatja fel azt a jeges magányt, amely Gabe nélkül várt rá. Semmi, csak maga Gabe.
Másnap dél körül Mia épp kávét töltött az egyik törzsvendégnek, mikor Gabe besétált a kávézóba és leült ugyanahhoz az asztalhoz, mint néhány héttel korábban. Mia nem hitt a szemének. Mégis hogy dolgozzon így, ha Gabe ott ül és figyeli? Megfeszült az állkapcsa, odament hozzá, és hűvösen ránézett.
– Mit keresel itt?
Gabe tekintete ellágyulva siklott végig rajta. Mia azt kérdezte magától, hogy vajon észrevette-e rajta, mennyire fáradt? Hogy milyen pocsékul érzi magát? Talán a homlokán villogott egy neonfelirat, mennyire boldogtalan nélküle?
– Én sem tudok aludni, Mia – mondta halkan Gabe.
– Hibát követtem el. Elcsesztem. Adj egy esélyt, hogy jóvátegyem.
Mia behunyta a szemét, és ökölbe szorult a keze.
– Ne cseszd el nekem ezt is, Gabe. Kérlek. Szükségem van erre az állásra. Legalább addig, míg ki nem találom, mi mást csinálhatnék. Muszáj dolgoznom, ne tarts fel.
Gabe kinyúlt a kezéért, megfogta, és a szájához húzta. Mia ujjai szétnyíltak, és belecsókolt a tenyerébe.
– Már van állásod, Mia. Csak rád vár, nem szalad el. Mia elrántotta a kezét, mintha megégette volna.
– Menj el, Gabe. Kérlek! Képtelen vagyok erre. Ki fognak rúgni miattad. Ha tényleg jót akarsz nekem, akkor most elmész, és soha többé nem keresel.
Mia közel állt az összeomláshoz. Miért volt ennyire összezavarodva? Miért nem tud erős lenni? Miért hagyja, hogy Gabe egy roncsnak lássa? Elfordult, nem bánta azt sem, ha úgy tűnik, mintha otromba lenne egy vendéggel. Ki kellett szolgálnia a többieket.
Gabe azonban nem mozdult. A vendégek jöttek-mentek, ő viszont a helyén maradt, és némán figyelte, ahogy felszolgál. Mia a hátán érezte a pillantását, ahogy valósággal leselkedik utána.
Végül nem bírta tovább, hátrament, és megkérte Louisát, hogy váltsa fel. Segített összeállítani a rendeléseket Gregnek, míg Louisa kiment a pulthoz kiszolgálni. Egy órával később, amikor újra előmerészkedett, Gabe már nem volt ott.
Nem tudta eldönteni, hogy megkönnyebbült vagy csalódott volt emiatt. Csak azt tudta, hogy a szíve helyén egy bombatölcsér volt, melyet talán soha többé nem tud betemetni.
Amikor aznap este hazament, az ajtajában egy óriási virágcsokrot talált. Sóhajtva nézte meg a kártyát, melyen Gabe kézírásával az állt:
Bocsáss meg! Kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam.
Gabe
Le kellett nyelnie a gyerekes dühöt, nehogy kihajítsa a kukába a virágokat. Meseszépek voltak, és Carónak is biztosan tetszenének. Majd úgy tesz, mintha valaki mástól kapta volna.
Feltette a csokrot a konyhapultra, és azon töprengett, mire fel ez az igyekezet. Vajon mit akart elérni Gabe? Hiszen ő volt az, aki azt mondta, jobb, ha szakítanak. Akkor meg miért húznák, ha nem gondolkodik komoly kapcsolatban? Nem volt kedve újra és újra ugyanazt eljátszani, míg Gabe rá nem un.
Felnyitotta a szemét, amikor végre nyíltan tudott beszélni Gabe-ről és a kapcsolatairól Jace-szel és Ashsel. Már volt fogalma róla, vagy legalábbis sejtette, hogy bánik a nőkkel. De a Karib-szigeteki nyaralás alatt olyan részleteket is megtudott, amelyekről eddig fogalma sem volt. Gabe minden egyes nőjével szerződést kötött – ezt ő is tudta. De azt nem, milyen gyakran váltogatta a barátnőit, és milyen rövidek voltak a viszonyai.
Rájött, hogy ő volt az egyetlen, akivel hosszabb ideig volt együtt. Hason feküdt az ágyon, mikor Caroline benyitott a hálószobájába.
– Szia! Kitől vannak a virágok?
– Gabe-től – motyogta Mia.
Caroline ledőlt mellé az ágyra, ingerülten és megrökönyödve nézett rá.
– Mi a francért küld neked virágot? Mia a hátára fordult.
– Ez még nem minden, tegnap délután is itt járt. Ma pedig a La Patisserie-ben.
– Mi a fene? Mégis miért? – kérdezte meghökkenten Caroline.
– Fogalmam sincs – felelte nyúzottan Mia.
– Talán hogy megőrjítsen? Ki tudja? Tegnap rávágtam az ajtót. Ma úgy tettem, mintha ott se lenne.
– Jól tetted! – morgott Caroline.
– Akarod, hogy rúgjam a seggét? Mia felkacagott, és átölelte barátnőjét.
– Szeretlek, Caro! Úgy örülök, hogy mellettem vagy.
Caroline magához szorította.
– Ez a barátok dolga. És ha mégis úgy döntesz, hogy megölöd, számíthatsz rám, segítek elrejteni a hulláját. Miából kibuggyant a nevetés. A szíve máris könnyebb volt, mint egy perccel ezelőtt.
– Mit ennél vacsorára? Arra gondoltam, rendelhetnénk valamit. Vagy le is mehetünk a sarki bisztróba – ajánlotta fel Mia.
Caroline fürkészően nézett rá.
– Biztos vagy benne? Szívesen főzök valamit kettőnknek, ha szeretnél inkább itthon maradni.
Mia a fejét rázta.
– Nem, inkább mozduljunk ki. Nem akarok örökké itthon ülni és Gabe miatt búslakodni.
Mikor felkelt az ágyról, Caroline egy pillanatra elhallgatott, majd komoly arckifejezéssel nézett fel rá.
– Talán vissza akar kapni, Mia. Erre nem is gondoltál? Nem kellene legalább meghallgatnod, mit akar?
Mia dühösen legörbítette a száját.
– Megmondtam neki, hogy ha valaha is vissza akar kapni, térden kell csúsznia. Nem látom, hogy ezt tenné. És előbb fog a pokol befagyni, mint hogy megkönnyítsem a dolgát.